SZILVÁSVÁRAD
településtörténete

Múltunk eddig megismert emlékei

Regős József írása

 

         Az őskőkor régebbi szakaszából, az alsó paleolitikumból, csak egyetlen eszköz került elő, melynek kora több mint 200.000 év. A középső és a felső paleolitikum idejéből azonban már több különlegességet is találtak a környékünkön. Az aurignaci-nak (orinyáki) nevezett kultúra legrégebbi lelőhelye az Istállós-kői-barlang (Ősember-barlang). A hasított alapú csonthegyek legrégebbi darabjai itt jelennek meg, 44-40 ezer évvel napjaink előtt. Közöttük azok a kis csonthegyek, amelyek a világon a legrégebbi nyomai az íj használatának. Tehát a mai tudásunk szerint az emberiség az íjat a szilvásváradi Istállós-kői-barlangban kezdte el használni! Ugyanebben a rétegben talált, kifúrt amulettek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek. A 31-28 ezer évvel ezelőtt itt élt kultúrát aurignaci II.-ként vagy olchewa kultúraként emlegetik a szakemberek. Ebből a rétegből előkerült egy medvebocs csontjából készült hangszer, mely a világ legrégebbi fuvolája. Az őskőkorból még a későbbi gravetti, pilisszántói és magdaléni kultúra kevés leletét találták meg a kutatók.

 

          A jelenlegi falu belterületén - leginkább a mai lovaspálya területén - az újkőkorban létesült az első település. A bükki kultúra i.e.5500-3900-ig élt a környéken. A barlangban áldozóhely lehetett az a tüzelőgödör, melyben a kultikus kannibalizmus nyomait találták a kutatók. A gödörben tengeri kagylóból készült ékszerek is voltak, melyek kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokra utalnak. Ez a lelet együttes egyedülálló ebben a kultúrában.

         A rézkorból, a határunkban talált rézcsákány a bodrogkeresztúri kultúra hagyatéka.

         A bronzkor végén – vaskor elején, az i.e. 1200-800-ig itt élő kiétei kultúra népe építette és lakta a Kelemenszékén ismert sáncvárat a „Töröksáncot”. A falu jelenlegi területén és a barlangban is megtalálták a nyomaikat.

            A vaskor következő szakaszában – valamikor i.e. 560-300 között - a nomád szkíták jelentek meg a környéken. A határban talált temetőjükben két férfi és egy nő volt eltemetve. Velük együtt az ékszereik és a fegyvereik is előkerültek.

            A vaskor második felében, a La Téne kor keltái (esetleg qvadok és vandálok is) telepedtek meg a mai falu helyén. Az időszámítás utáni első években létrejött település a III.-IV. században a császárkorban élte virágkorát. Néhány vassalak darabka jelzi, hogy itt helyben olvasztották és fel is dolgozták a vasat. Az új feltárásban a nagyméretű gerendaházak mellett egy kovácsműhely és egy cserépégető kemence is előkerült. A késztermékek képezhették a cserealapot kiterjedt kereskedelmükhöz. Pannoniából, a római provincia több pontjáról és a szarmatáktól is származott néhány áru, mely csere útján kerülhetett ide. Érdekes, hogy itt a nagy erdőségek között sem vadásztak. Az előkerült csontanyag kizárólag háziállatoktól származik. több embermaradvány között egy eltemetett női csontvázat is feltártak, melynek mind a két lábát eltörték a sírba helyezéskor. Ez az időszak már összefonódik a népvándorláskorral, szórványok jelzik, hogy volt mozgás a területen.

            Községünk nevének első írásos említése a középkorból ismert. Az 1322 évi adománylevélben és az 1332-37 évi pápai tizedjegyzékben már jelentős településként szerepel, Warad, Worad és Warada, 1389-ben Siluas Warad formában. A „d” korabeli kicsinyítő képző váracskát, kis várat jelez, ami valószínűleg az ekkor már meglévő, és valóban kisméretű Éleskő várára vonatkozik. Ennek a kicsinyítő képzőnek a használata alapján feltételezi néhány kutató, hogy a név a XI-XII. század fordulóján alakult ki. A vár első említése 1336-ból ismert, Éleskw formában, de az építését a néphagyomány a tatárjárás előtti időre, a szakemberek 1247-54 közé, mások 1256-73 közé helyezik. Építői a Bors-Miskocz nemzettség tagjai, valószínűleg Panyit (Pfile vagy Pál) érsek.

            1320-ra Éleskő a Széchyek kezére kerül. Tőlük 1364-ben Nagy Lajos király szerezte meg csere útján. 1389-ben egy írás még megemlíti Éleskő várnagyát, de később már nem lehet találkozni a nevével. Szerepét feltehetően a Gerennavár vette át, melyről írásos említést eddig nem ismerünk. Szakemberek feltételezik, hogy esetleg azonos lehet, az 1377-81 között négy ízben is említett Garadna, vagy Garadnaszentmiklós nevezetű hellyel, mert ilyen nevű erődített helységet ma sehol sem ismerünk. A hagyomány szerint a Gerennavár Nagy Lajos király vadászkastélya volt, melyet az egykori pogány vár helyén alakítottak ki. A szájhagyomány megőrző képességének az igazolásaként, az utóbbi időben több 3000 éves szórványlelet került elő a vár területén. Végül szintén a szájhagyomány szerint 1382-ben a halálos beteg királyt innen vitték Nagyszombatba, ahol ebben az évben szeptember 10-én  meg is halt.

            1438-ban Albert király a Pálóczyaknak adományozza a falut, amit ekkor Zylwasvarad, majd Sylvas Varad formában írnak. Mohács után a falu fele a Perényieké, majd a Kátayaké, Báriusé és végül Szepessy Pálé lett. A királyi tulajdonú másik falurészt I.Lipót király 1666-ban Keglevich Miklósnak és nejének Czobor Évának adományozta. 1699-ben már a Keglevich utódoknak a tulajdonában van az egész birtok.

            Az ipari forradalom hatására, Keglevichek ideje alatt a Szalajka-völgy (amit akkor Nagy-völgynek, majd Hámor-völgynek és később Vasgyár-völgynek is neveztek) ipari központ lett. A szénégetés, mészégetés, hamuzsírfőzés mellett 1792-ben üzembe áll az első vasverő hámor 1800-ban a kőedénygyár, 1802-ben vasolvasztó massa és ennek kiszolgálására a Horotna-völgyben, a Kukucsó-völgyben, a Zsidó-réten, a Tölgyes-orom oldalában és a Gilitka kápolnánál bányákat is nyitottak. A XIX. század első felében üveghuták, papírmalom, kendertörő és három őrlőmalom is volt a faluban, illetve annak közvetlen környékén. Az iparosodásnak köszönhetően a község lakosainak a száma az 1787-ben számolt 527 főről, 1851-re 1339 főre emelkedett.

Ekkor épült a dombon álló klasszicista stílusú Kerektemplom, melyet Povolni Ferenc munkájának tartanak. A század második felében, 1860 körül épült az új kastély, Ybl Miklós tervei alapján. Ezek építésekor külön téglavető és égető műhely is üzemelt a faluban. A kastélyban különleges fegyver-gyűjtemény is volt, mely a háború alatt tűnt el.

            1870-ben a Keglevichek eladták a birtokot Erdődy Rudolfnak, akitől 1901-ben Wessely Károly cseh iparmágnás vette meg, aki az ipari termelés hatékonyabbá tétele érdekében 1908-ban megépíttette a ma is működő kisvasút vonalát.

1913-ban kerül a falu és környéke őrgróf Pallavicini Alfonz Károly tulajdonába, aki az államosításig birtokolta. Az ő idejében kezdi a Szalajka-völgy az ipar helyett, a pihenést szolgálni. A Szalajka falu és a Tótfalu lakóinak többsége ekkor költözik be a mai településre. Az I. világháború alatt 1919 május 2-án a csehek egészen Szarvaskőig vonulnak át a vidéken, ahonnan rövid idő után visszaszorítják őket. A két háború közötti békés időszakban, 1921-ben épült meg a siklópálya, a fennsíki faanyag leszállításának a megkönnyítésére.

          A II. világháborúnak csak az utolsó időszaka érintette közvetlenül a falut. Dél felől, a hegyeken át a románok, észak felől a Sajó-völgy irányából a szovjet csapatok érkeztek 1944 december 17-én. A németek a visszavonulás közben felrobbantották a vasúti hidat, ami a háború után lett újjáépítve a mai formájában.

1950-53 között megépült a ma is használatos panoráma út, ami megkönnyítette a fennsíkra a közlekedést. A vasútról a szállítás áttevődött a közutakra, ezért 1966-tól a ma meglévő szakasz kivételével, az összes vasúti pályát megszüntették.

A településünk neve 1906-ig Szilvás volt, ekkor egy királyi rendelettel lett Szilvásvárad, mert Somogy megyében is volt egy Szilvás nevű falu. Községünk 1950-ig Borsod megyéhez tartozott, ekkor csatolták át Heves megyéhez.